DiákÖnKormányzat

Iskolánkban diákönkormányzat működik, amely a tanulók és közösségeik érdekeit képviseli. Céljaink közt szerepel a gyermekek saját iskolai életének szervezésében, a programok lebonyolításában való tevékeny részvétel szervezeti és működési feltételeinek megteremtése. Fontos, hogy a gyermekek jogainak és kötelességeinek a nevelőtestülettel és a szülőkkel közös megegyezésben alapuló gyakorlását és teljesítését a diákok ellenőrizhessék.

A diákönkormányzat feladata nagyon sokrétű, ilyen például a tanulók tanuláshoz való pozitív megerősítése, hasznos tevékenységek szervezése. Egész tanéven át kéthetente ülésezünk, ahol minden osztályt 2-2 tanuló képvisel. Ezek felső tagozatos diákok, akik egyben összekötők az alsó tagozatos testvérosztályokkal. Az ülések parlamentárisak, ahol a megjelent képviselőket demokratikus úton választják meg minden tanév elején. Az üléseken meghívott vendégek is részt vehetnek.

Diákönkormányzatunk az éves munkaterv, illetve a szervezeti és működési szabályzat alapján működik, amelyet egy nevelő folyamatosan segít és koordinál. Élén diákelnök áll, akit az iskola összes tanulója választ meg. Az elnök ünnepélyes beiktatáson vesz részt, majd esküt tesz, és egész tanéven át lelkiismeretesen végzi munkáját.

Az üléseken túl minden évben megrendezzük hagyományos programjainkat, ilyen például a Kereszttűz, a belső pályázatok véleményezése, a tanulmányi munka értékelése, a fenyőfa feldíszítése általunk készített díszekkel, a farsangi bál és a papírgyűjtés megszervezése, lebonyolítása.

Iskolánk szerencsésnek mondhatja magát, mivel a megválasztott képviselők minden tanévben igazán lelkes közösségként munkálkodnak.

Serei Anita
DÖK segítő nevelő